A fiatalok számára a lehetőségeket nemcsak a közigazgatásban, hanem a gazdaság területén is biztosítania kell az államnak.Erről beszélgetett Dr. Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára, Dr. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár, Oláh…
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Dr. Gál András Levente a KIM közigazgatási államtitkár a megújuló állam- és közigazgatásról beszélgetett.Az első szekcióról bövebben itt olvashattok.
Azt mondják, hogy Japánban a fiatalok 20 évesen elkezdenek dolgozni egy munkahelyen, és 80 éves korukig ott dolgoznak, majd aztán onnan mennek nyugdíjba. Persze, sarkos a példa, de többek között ez a lelkület (is) tette az országot a világ egyik legnagyobb…
Az első Regeneráció Kormányzati Karrier Expo részeként egész nap változatos témákban beszélgetnek majd meghívott előadók. Ezeket folyamatosan mutatjuk be itt a blogon, és Facebook oldalunkon is. Az első szekcióban, 10:30-tól, Dr. Navracsics Tibor…